Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium
Tanulmányi Szabályzata
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium, tekintettel az Alapszabályra és a Szervezeti és Működési Szabályzatra, az ott felsorolt alapelvek érvényesítése, különösen a szakmaiság, a tájékozottság és a felelősségvállalás megvalósítása érdekében az alábbi Tanulmányi Szabályzatot hozza.
ALAPFOGALMAK
1.§ (1) Kurzusfelelős az a tag, aki a Közgyűlésnek szakmai kurzus létrehozására tesz javaslatot, és javaslatának elfogadása esetén a továbbiakban szervezi és koordinálja annak munkáját.
(2) Kurzusvezető a szakkollégiumi kurzust vezető tanár, szakértő, akit a kurzusfelelős kér fel.
(3) A Kurzusfelelős és a Kurzusvezető személye kizárólag az elsős kurzusok esetén eshet egybe.
(4) Az egyes kurzusok időtartama tízszer 90 perc. Ez az időtartam szabadon beosztható.
2.§ (1) A Szakkollégium képzési formái a következők:
a) Az alapozó kurzus a Tanulmányi Bizottság által – elsősorban – az újonnan felvett szakkollégisták számára szervezett kurzus, melynek célja a társadalomtudományi szemlélet és módszertan átadása. Az alapozó kurzus felvétele csak írásbeli beszámolói kötelezettséggel jár. Az alapozó kurzusokat a Tanulmányi Bizottság szervezi.
b) A szakmai kurzus a szakkollégium profiljába illeszkedő kurzus, melyből legalább egy tag szakmai (írásbeli és szóbeli) beszámolót készít.
c) Az alternatív kurzus olyan kurzus, mely nem illeszkedik a kijelölt szakmai célok közé, vagy nem készül belőle egyéni szakmai beszámoló, illetve a tagok nyelvtudását fejlesztő kurzus. Ezen kurzusok könnyített beszámolási kötelezettséggel járnak, amelyet a TAB határoz meg.
d) A szakmai műhely olyan, a műhely résztvevői által végzett, egy-egy szakterület elmélyültebb megismerésére irányuló kutatás, amelynek célja gyakorlati, írásbeli eredmény létrehozása. A műhely eredményeit a Tanulmányi Bizottság a szakkollégium kiadványában jelenteti meg.
3.§ (1) Kurzust bármely szakkollégista indíthat az alábbiak szerint. A kurzus ötletgazdája a közgyűlésén bemutatja a kurzus
a) tervezett felelősét,
b) címét és tematikáját,
c) időtervét,
d) felkért előadóját (kurzusvezető),
e) beszámolási módjának részleteit,
f) költségtervét.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján a félév első közgyűlése dönt az induló kurzusokról, a kurzusfelvétel határidejéről, annak felelőseiről és költségvetéséről. Ezzel az aktussal az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott személy a kurzus felelősévé válik.
(3) A kurzusok legalább 3 fővel indulhatnak, de a résztvevők száma nem haladhatja meg a nyolcat. Ha a kurzusfelelős és a kurzusvezető úgy ítéli meg, hogy az a kurzus célját nem veszélyezteti, a megengedett létszámot 12 főre emelheti.
(4) A tagok a kurzus 3. § (1) bekezdése szerinti bemutatása alapján a Tanulmányi Bizottság által meghatározott időpontig, de legkésőbb a kurzus indulásáig választanak a jóváhagyott kurzusok közül. Eddig van lehetőség a döntés megváltoztatására is.
(5) A tagok, akik kurzust akarnak felvenni, kötelesek feliratkozni a kurzusfelelősök által készített Kurzuslapon.
(6) Külsősök a kurzusokra a kurzuslapon előjelentkezhetnek azzal, hogy a tagok a létszám kitöltésekor előnyt élveznek.
A TAGOK SZAKMAI KÖTELEZETTSÉGEI
4.§ (1) Részt vesz a Szakkollégium által szervezett szakmai és közösségi munkában.
(2) Félévként legalább egy szakmai kurzus írásbeli és szóbeli beszámolási követelményeinek megfelel. Az újonnan felvett szakkollégistáknak a felvételit követő két félév során kötelező legalább egy-egy alapozó kurzus felvétele és beszámolási kötelezettségeinek teljesítése.
(3) Az előadások, konferenciák szervezésében, a kiadványok szerkesztésében, illetve az egyéb szakmai tevékenységekben a Közgyűlés, illetve a Közgyűlés által felruházott szerv (különösen a TAB) által támasztott követelményeknek megfelel.
5.§ (1) A szakmai kurzus egyénenként írásbeli és szóbeli beszámolási kötelezettséget von maga után.
(2) Az írásbeli beszámolók leadásának határidejét – az aktuális félév szorgalmi időszakának végéig – a TAB határozza meg.
A tervezhetőség, a kiszámíthatóság és egyéb feltételek megléte érdekében az elvégzett kurzushoz kapcsolódó beszámolási kötelezettség mindig a következő félévben esedékes. A TAB a tanév első félévében október 1-től november 15-ig, a tanév második félévében pedig március 1-től április 15-ig köteles legalább négy alkalommal biztosítani a szóbeli beszámolási lehetőséget.
(3) A szakmai egyéni írásbeli beszámoló
a) a kurzuson feldolgozott irodalomból,
b) a kurzus során felmerült kérdésekből és
c) az egyéni véleményekből, gondolatokból áll össze.
(4) Az írásbeli beszámoló tartalmi alapját képezheti korábban megírt szemináriumi dolgozat, különböző pályázatokra beküldött írásbeli munka vagy TDK dolgozat, azonban ezek az írásbeli beszámolót nem helyettesíthetik. Erről a tag köteles a TAB-ot tájékoztatni és a dolgozatot bemutatni.
(5) Az írásbeli beszámoló minimális terjedelme 10 000 karakter. Az írásbeli beszámoló minőségi kritériumait – a kurzusfelelőssel, a kurzusvezetővel, ill. más szaktanárral egyeztetve – a Tanulmányi Bizottság határozza meg. Az írásbeli beszámolót el kell fogadnia a kurzusvezetőnek, ill. a TAB által felkért más szaktanárnak is. A beszámolót megfelelő hivatkozásokkal és irodalomjegyzékkel ellátva kell leadni elektronikusan és egy példányban nyomtatott formában a Tanulmányi Bizottságnak.
(6) A szakmai szóbeli beszámolót az írásbeli beszámoló alapján tartja meg, annak leadása után,a prezentációt követően kérdéseknek, véleményeknek (így az esetleges opponensi véleményezésnek) van helye.
(7) Az adott félév kurzusbeszámolói kötelezettsége alól mentesül, aki
a) az előző félévben a kurzusfelvétellel és a kurzus teljesítésével kapcsolatos kötelezettségeinek eleget tett, és emellett TDK dolgozatot írt.
b) végzős hallgatóként nem kötelezhető a tanulmányi év második szemeszterében kurzusfelvételre.
c) pályázaton vagy egyéb úton elnyert külföldi tanulmányi ösztöndíj miatt, ideiglenes hallgatói jogviszony megszűnése miatt, vagy egyéb kényszerítő körülmény miatt az előző szemeszterben szakkollégiumi tagságát felfüggesztette.
(8) Szóbeli beszámolói kötelezettség alól azonban nem mentesül a 5.§ (7) bek. (a) és (b) pontban írásbeli beszámoló alól felmentett személy; mert az a tag, aki TDK dolgozatot írt, köteles szóbeli beszámoló keretén belül dolgozatát ismertetni. Az a tag, aki pedig már végzett egyetemi tanulmányaival, de seniorként folytatni kívánja szakkollégiumi tevékenységét köteles szóbeli beszámoló keretében szakdolgozatát ismertetni.
(9) Csak a szóbeli beszámolói kötelezettsége alól mentesül az a tag, aki
pályázaton vagy egyéb úton elnyert külföldi tanulmányi ösztöndíj miatt, ideiglenes hallgatói jogviszony megszűnése miatt, vagy egyéb kényszerítő körülmény miatt a szóbeli beszámoló szemeszterében szakkollégiumi tagságát felfüggesztette.
6.§ (1) A szakmai és alapozó kurzusokon az azokat felvett tagoknak a jelenlét kötelező. A kurzuslátogatás elmulasztásának következményei:
-
- a kurzus időtartamának 30%-a következmények nélkül elmulasztható
-
- a kurzus időtartamának 30%-át meghaladó, de 50%-át el nem érő mulasztás esetén a TAB a kurzusfelelőssel, ill. a kurzusvezetővel konzultálva a tag számára rendkívüli szakmai munka végzését írja elő
-
- a kurzus időtartamának 50%-át meghaladó hiányzás esetén a kurzus nem teljesítettnek minősül.
(2) A 4.§ (2) bek.-ben meghatározott szakmai kötelezettségek elmulasztásának következményei:
-
-
a) - Az az újonnan felvett tag, aki a felvételét követő két félév során egy alapozó kurzus kötelezettségeinek sem tesz eleget, elveszíti szakkollégiumi tagságát; aki pedig e két félév során egyet teljesít, az a felvételét követő harmadik félévben legalább két szakmai kurzust kell teljesítenie, különben elveszíti szakkollégiumi tagságát.
-
-
-
b) Az a tag, aki egy tanév során egy szakmai kurzus követelményeinek sem tesz eleget, elveszíti szakkollégiumi tagságát;
-
-
-
aki pedig a tanév során csak egy kurzust teljesít, annak a következő félévben legalább két szakmai kurzust kel teljesíteni, különben elveszíti szakkollégiumi tagságát.
-
(3) Pótbeszámolót tehet az, aki
a) leadott, de a minőségi kritériumoknak megfelelni nem tudó dolgozatát, rajta kívülálló okok miatt nem tudta korrigálni, és az előrelátható késedelmet a TAB elfogadja
b) kérvényezte - a szóbeli beszámolók megkezdése előtt- s a TAB-tól méltányossági alapon megkapja erre lehetőséget.
(4) A pótbeszámoló végső időpontja az utolsó szóbeli beszámolótól számított 14. napon van, addig a tag a végleges írásbeli beszámolót a TAB részére köteles benyújtani.
A KURZUSFELELŐS
7.§ (1) A kurzusfelelős összeállítja a kurzus dossziéját, mely tartalmazza:
a) a kurzus előadóját, felelősét és résztvevőit;
b) a beszámolás módját;
c) a beérkezett beszámolókat, az azokról készült esetleges írásbeli véleményeket;
d) jelentést a kurzus megtartásának rendjéről (pontos időpont és helyszín megjelölésével) és a kurzus pénzügyi vonzatairól;
e) rövid összefoglalót a kurzuson végzett munkáról, az ott szerzett tapasztalatokról;
f) a (2) bekezdés szerinti jelenléti íveket.
(2) A kurzusvezető, ha ő nem, a kurzusfelelős a kurzusokon jelenléti ívet vezet, azt a dossziéhoz csatolja.
TANULMÁNYI BIZOTTSÁG
8.§ (1) A Tanulmányi Bizottság a Szakkollégium képzési programjainak egységes szervezését koordináló, a szakmai képzést ellenőrző szerv.
(2) A Tanulmányi Bizottság öt tagját a Közgyűlés választja minden szemeszter első közgyűlésén. A Tanulmányi Bizottság saját tagjai közül vezetőt választ.
(3) A Tanulmányi Bizottság vezetője félév végén beszámol a Közgyűlésnek a Bizottság működéséről és a féléves szakmai munkáról.
(4) A Tanulmányi Bizottság döntéseit egyszerű többséggel hozza, ülései nyilvánosak, azon tanácskozási joggal minden szakkollégista részt vehet.
(5) A Tanulmányi Bizottság
a) koordinálja a szakkollégiumi képzési programok egységes szervezését, nyilvántartja a különböző képzési programokat, kapcsolatot tart a kurzusvezetőkkel;
b) a kurzusok anyagi vonzatáról jelentést készít, azt a gazdasági felelősnek megküldi;
c) nyilvántartja az egyéni és más beszámolókat, a kurzusok dossziéit, a tagság részére azokat elérhetővé teszi elektronikus, ill. – a Szakkollégium könyvtárában egy köteles példány leadásával – nyomtatott formában;
d) az egyéni írásbeli beszámolók minőségi ellenőrzésére lektorokat kér fel
e) megszervezi a tagok szóbeli beszámolóinak helyt adó belső szakmai konferenciát;
f) a beérkezett beszámolók, a tagok képzettsége és érdeklődése szerint, az adott kurzus felelősének véleményét kikérve beosztja az opponálás rendjét a szakmai konferencián;
g) betartatja a kötelező szakmai teljesítményre vonatkozó, a Közgyűlés által támasztott előírásokat, időpontokat;
h) a Közgyűlésnek a félév végével beszámol az elvégzett szakmai munkáról, a beszámolási kötelezettség elmulasztása esetén javaslatot tesz a Közgyűlés által, vagy a szabályzatok által előzetesen megállapított szankciók betartására;
i) elősegíti a tagok számára a szakkollégiumi munkához kapcsolódó külső szakmai fórumokon való részvételt;
j) segíti a tagok nyelvtanulását;
k) a kiadványokért felelős taggal és a tudományos konferenciák, összejövetelek, előadások szervezőivel szoros kapcsolatot tart fenn, munkájukat segíti;
l) ha a kurzus legkésőbb a félév kezdetét követő hatodik héten nem indul el, megvizsgálja, hogy a kurzus szabályszerű megtartása lehetséges-e;
m) jelen Tanulmányi Szabályzat súlyos megsértése esetén a Titkárnak rendkívüli közgyűlés összehívását javasolja, melyen javasolhatja egy kurzus másik típusba sorolását, a tagok felelősségre vonását, a kurzusokat érintő döntések felülvizsgálatát;
n) megszervezi az alapozó kurzusokat
o) nyilvántartja a végbizonyítvány kiadásához szükséges szakmai információkat a szakkollégistákról.
A VÉGBIZONYÍTVÁNY
9.§ (1) Az a tag, aki szakmai kötelezettségeit a szakkollégiumban teljesítette és rendelkezik egy élő nyelvből felsőfokú, vagy szakmai középfokú nyelvvizsgával, tanulmányai elvégzése után (lásd SZMSZ 1.§ (3) bek. d) pont) szakkollégiumi végbizonyítványt kap.
(2) A végbizonyítvány tartalmazza az elvégzett kurzusokat, a betöltött tisztségeket, valamint a Titkárnak és a TAB vezetőjének aláírását.
08.02.07.
| < Előző | Következő > |
|---|





